Kevés gyártó lephette meg úgy a közönséget, a rajongóit és a szaksajtót a hifi történetében úgy, mint az egykor valódi „keményvonalas” hírében álló Naim, amikor bemutatta az Uniti és Mu-so családokat, melyeknek tagjait egyrészt mindenféle modern technológiával felvértezték, másrészt, ami még inkább meglepő, a korábbi egyszerű kinézetű készülékekkel teljesen ellentétben valódi design műalkotások lettek.
A Uniti sorozat tagjaival kapcsolatban már korábban kilelkendeztük magunkat, (közülük a Starral a Focal Kanta 2 tesztje kapcsán volt alkalmam találkozni), a „fő” Mu-so pedig szintén vendégeskedett nálunk, így most a kisebb Mu-so Qb jelű „kocka” került sorra. A nevéhez hűen kocka alakú Mu-so Qb annak ellenére nyújt lenyűgöző látványt, hogy a (szemre) szabályos kockaformát olyan sokat azért nem lehet ragozni, a kiviteli és látvány elemek, az ízléses anyagok, valamint a már többször méltatott multi-funkciós kezelőtárcsa azonban ezt a modellt is nagyon kívánatossá varázsolják; olyan készülékké, amely már a meghallgatása előtt képes felkelteni a birtoklási vágyat. Nem is kicsit.
Funkcióját tekintve a Mu-so Qb egy vezetékes és vezeték nélküli zenerendszer és hálózati lejátszó, egyszóval egy kompakt és nagy tudású audio szett, tehetősebbeknek az íróasztalra, vagy a kisszobába, esetleg a dolgozószobába, stb., más esetekben pedig akár a fő otthoni zeneeszköz szerepére is. A bő 20 cm oldalméretű Qb üvegcsillapítású polimerból készült házának minden egyes négyzetcentiméterét kihasználták, egyszóval a tervezőcsapat az egyedi látványon túlmenően azon is eleget tréningezhetett, hogy mindennek optimális helyet találjon és az alkatelemek tökéletesen „belakják” a rendelkezésükre álló nem túl nagy helyet.
A méretéhez képest meglehetősen nehéz Qb alumínium tetőlapján található a jellegzetes és tényleg szenzációs multi-funkciós forgatótárcsa/érintős kezelőpanel, a hátoldalát pedig szinte teljesen elfoglalják a jókora méretű eloxált alumínium hűtőbordák, amelyekre, figyelembe véve a készülék meglepően nagy teljesítményét, bizony szükség is van. Az elő,- és a két oldallapot, illetve a bennük lévő hangszórókat alapesetben fekete szövetrácsok fedik, melyeket opcionálisan kék, narancssárga és vörös színűekre lehet cserélni, hogyha valaki a klasszikus feketénél egyedibb vagy izgalmasabb kinézetre vágyik. Nagyobb testvéréhez hasonlóan a Qb alsó része is átlátszó akrilból lett kialakítva a jellegzetes, kéken világító Naim logóval, ha esetleg elfelejtenénk kivel állunk szemben. Amikor bekapcsoljuk a készüléket, a hangerő fényei Knight Rider-es érzett keltve futnak körbe és a Naim logó is világítani kezd, valamint természetesen életre kel az érintőpanel is, megjelenítve a be/kikapcsolás/készenlét, a lejátszás/szünet, az (internet) rádió és a bemenetek ikonjait. Működés közben a forgótárcsa szélén lévő fények a hangerő szintjét mutatják, valamint praktikus módon az internetes rádióállomások indikátoraként is működnek.
Természetesen senki sem gondolta, hogy egy Naim kategóriájú gyártó egy Bluetooth hangszóró-féle termék esetében is megelégszik valami egyszerűbb hangrendszerrel, amit azonban a Qb produkál, az tényleg minden képzeletet felülmúló. A készülék teljesítménye ugyanis 300 W (!), ami a 4×50 W + 1×100 W kombinációból adódik össze. A különösen erős, stabil és rezonanciamentes polimer házban összesen hét hangszóró található. Az első oldalban felül helyezkedik el kettő 1” méretű mikro-szövet dóm tweeter, alattuk a kettő 2,5”-os polipropilén membrános középsugárzó, legalul pedig a szintén polipropilén membrános 5,7”×3”-os mélysugárzó található. A kocka két oldalfalába ezenfelül még egy-egy ugyanekkora passzív membrán is került, amelyek tovább fokozzák a készülék megszólalásának testességét és erőteljességét. Az aktív hangszórók közül a csipogókat és a középsugárzókat 50 Wattos, míg a woofert 100 Wattos erősítő hajtja meg. A hangszórók beépítési szögét és sugárzási irányát körültekintő tervezéssel alakították ki, annak érdekében, hogy az egy „dobozban” lévő meghajtók minél nagyobb térhatást kelthessenek.
A nagyobb testvéréhez hasonlóan szintén 32-bites digitális jelfeldolgozással rendelkező Mu-so Qb különféle vezetékes és vezeték nélküli csatlakozási lehetőségekkel rendelkezik. Előbbiek közé tartozik a Wifi/AirPlay és a Bluetooth, míg a vezetékes választék Ethernet hálózati csatlakozóból, USB A portból, optikai digitális bemenetből és egy 3,5 mm-es sztereó analóg jack bemenetből áll. Mindezek révén a készülék a hálózatos funkciók és a vezeték nélküli alkalmazás mellett külső analóg illetve digitális forrásokkal is használható.
A Mu-so Qb támogatja a Wi-Fi vezeték nélküli adatátvitelt akár öt szobába is, emellett az UPnP hálózaton keresztül a saját tárolók illetve a felhőalapú zeneszolgáltatók zenetárai (Spotify, TIDAL) és az internet rádiók is elérhetők. A különféle zenei fájlok széles skálája támogatott, úgymint a WAV, FLAC és az AIFF (akár 192 kHz / 24 bit felbontással), az ALAC, AAC, OGG, WMA és az MP3. A kényelmes kezelhetőséghez a Naim Androidos és iOs platformokon egyaránt futó alkalmazását kell letölteni, az alapfunkciók direkt eléréséhez pedig a zseniális és megunhatatlan fényes fekete tárcsa kínálja magát, amiért már önmagában is megéri odamenni a készülékhez.
♫
A korábban tesztelt nagyobb Mu-sohoz hasonlóan a Qb is egyértelműen audiofüleknek való módon muzsikál, aminek köszönhetően komoly high-end rendszerek után is bátran lehet hallgatni, mert az irányultság és a karakter ugyanolyan, csak éppen a kompakt eszközök stílusában. A hangszerei tiszták, természetesek és valóságos színezetűek, az egymáshoz nagyon közel lévő hangszórók dacára a megszólalás levegős és a különféle hangok illetve szólamok szépen elkülönülnek egymástól. A kommersz berendezések kihegyezett mű-magasainak, kozmetikázott hangszíneinek és túllőtt basszusának nyoma sincs; a Qb kiegyensúlyozottan, a „normál” hangsugárzós rendszerek arányaival muzsikál és minden egyes hangján érezni a rutinos high-end gyártó „keze nyomát”, aki a kis design kockát a komoly komponensek képére formálta. Kellemes levegős magasaihoz telt, dinamikus és erőteljes basszus párosul, ami halkan hallgatva sem tűnik el a hangképből; a háttérzene hangerőn hallgatott különféle pop és rock zenéken például nagyon tetszenek a finoman duruzsoló mélyek és ritmikus, testes dobütések. Újabb örvendetes paraméterként a hangok felvétel függvényében körben eltávolodnak a kis kockáktól, nincs azonban trükkös DSP, ami kesze-kusza, mesterségesen felpumpált teret próbálna létrehozni, így eltávolítva a hangzást a hiteles karaktertől. Az egészen drága rendszereken is hallott jól ismert tesztmuzsikák úgy szólnak, ahogy szólniuk kell, és azt gondolom, egy efféle eszköznél ez a legfőbb paraméter, mivel az a cél, hogy a felhasználó a zeneszobáján kívüli helyeken és helyzetekben is olyan karakterű és hangulatú zenét hallgathasson, amilyet a fő rendszerétől megszokott. A részletező készsége szintén nagyon jó, az akusztikus vagy élő felvételek jól ismert neszei, szuszogásai és zajai sem sikkadnak el, ami tényleg nagy szó egy kompakt rendszer esetében. Hangerő tekintetében a különleges anyagú szilárd doboztestnek, a nagy teljesítménynek és a minőségi, strapabíró hangszóróknak köszönhetően bátran megpörgethetjük azt a bizonyos tárcsát, a kis kocka nagyon jól bírja a terhelést, nagyobb hangerőn egészen olyan érzetet keltve, mintha egy kisméretű szub-woofer lenne.
Felsőkategóriás készülékként a Qb értelemszerűen meghálálja a minőségi zenei anyagokat, ezért a választékból mindig a jobb felbontásúakat és hangzásúakat érdemes választani, másik oldalról viszont még egy átlagos MP3-al is élvezetes hangzást biztosít, vagyis nem finnyás, és lehetőleg mindenből a legjobbat próbálja meg kihozni, nem pedig a hiányosságokat dörgöli az orrunk alá. A Bluetooth eszközöket gyorsan megtalálja, és már szólhat is a zene róluk, a Qb kvalitásai miatt, azonban ha lehetséges, érdemesebb inkább az Ethernet vezetékes hálózati kapcsolatot használni a jobb minőség érdekében.
Ajánlás
Az egyedi kivitellel, remek funkcionalitással és elegáns megjelenéssel rendelkező Naim Mu-so Qb a már ránézni is öröm készülékek közé tartozik; egy olyan eszköz, amivel igazi élvezet foglalkozni, na és persze amit ugyanolyan élvezet hallgatni is, mert a kis kocka legfőbb ütőkártyája természetesen a kiváló hangzás, amihez foghatóval ebben a műfajban ennyiért még nem találkoztam. Egy igazi unikum termék kifinomult füleknek luxus kivitelben.
Naim Mu-so Qb
Teljesítmény: 4×50 W + 1×100W
Méretek: 210×218×212 mm
Tömeg: 5,6 kg
forrás: hifipiac.hu