Hírek - Erősítő, lejátszó és hangfal tesztek - Újdonságok

Audiolab M-DAC - A bőség zavara
2013.07.10

 

Audiolab M-DAC - A bőség zavara

 

 

Vitathatatlan, hogy reneszánszukat élik a külső digitál-analóg átalakítók. Egykoron, a digitális zenelejátszás megjelenésekor ezek a chipek a készülékek szerves részét képezték és gyakorlatilag az ezüst korongot lejátszani képes berendezésekhez voltak köthetők. Ahogy egyre elterjedtebb lettek a CD játszók, úgy lettek egyre olcsóbbak is, akárcsak a bennük használt DA konverterek. Ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy jobbak lettek hangvisszaadásukat tekintve, sőt... Ha volt a lejátszókban valamilyen digitális kijárat, magától adódott a lehetőség, hogy rábízzuk egy jobb minőségű külső DA átalakítóra a munkát. (Így tett az Audiolab is 1992-ben, amikor megalkotta a 8000DAC-ot). Nem egy kapkodós cég az Audiolab, hiszen majdnem 20 esztendőt vártak, hogy készítsenek egy újabb DA átalakítót, ez lett az M-DAC.

Azért valljuk be, ehhez kellett az is, hogy az elmúlt pár évben rohamtempóban fejlődött a számítógépes zenelejátszás és eljutottunk oda, hogy ma boldog-boldogtalan is USB-s DAC-ot készít. Az USB-t használó eszközök és maga az USB szabvány is jelentős fejlődésen ment át az elmúlt időkben, a soros portot váltó univerzális busz sebessége hatalmasat nőtt (1994-ben mutatkozott be), ma, a 3.0-ás szabvány már 625 Mb/s elméleti sávszélességet ígér. Nem véletlen tehát, hogy gombamód szaporodnak az USB-s kapcsolatra is képes DAC-ok, így az Audiolab M-DAC-on is találunk ilyet. Nem kell azonban ennyivel beérnünk, hiszen az angolok egy igazán univerzális eszközt készítettek, amelynek tudása sokrétű. Van rajta 2 db coax digitális bejárat (24bit/192 kHz), 2 db Toslink optikai bemenet (24bit/192 kHz) és természetesen egy USB, amelyen azonban csak maximum 24bit/96 kHz-es zenei anyagokat tudunk fogadni. A kijárat is bőséges, egy optikai Toslink, egy digit coax, valamint egy pár analóg RCA és XLR gazdagítja a sort. Nagyon jól felszerelt tehát az M-DAC, a tápellátásról méretes külső trafó gondoskodik. A berendezés lelke egy 32 bites ESS Sabre32 9018-as chip, amely maximum 84.672 MHz-es mintavételi frekvencián dolgozik. A kimeneti jelfeszültsége (analóg) az átlagosnál picit magasabb, 2,25 V (RMS), akárcsak a frekvenciaátvitele, amely 20 Hz-től 20 kHz-ig tart <0,002-es THD mellett. XLR-en ezek az értékek jobbak, <0,0008%. Elvileg tehát minden adott ahhoz, hogy a megmérettetés elkezdődjék, esetleg jól is sikeredjék. Az Audiolab a csomagolásnál is kitett magáért, méretéhez képest nagy kartonban érkezett az M-DAC, a kezelési utasítás mellett egy filigrán, ám jól használható távirányító lapult a csomagban, valamint a már említett külső trafó. Kibujtatva egy tipikusan Audiolab-os dizájnú készülék fogad, ha másról nem is, de a bekapcsológombról azonnal beugrik. Bal oldalon egy méretes, 2.7”-os OLED kijelző fogad, amely, mdac2mint később kiderül, sokféle hasznos információval lát el bennünket. Mellette egy forgatógomb, amely egyrészt hangerőszabályzóként is funkcionál, de a menüben való léptetés is az ő dolga. Ha már hangerő: az M-DAC bizony előfokként is működhet, a hangerőt -80 és +3 dB között léptethetjük, ahol a 0 állás adja a 2.0 V-os kimenet jelszintet. Az előfok ki is kapcsolható, a meghallgatás alatt éltem is a lehetőséggel, tekintve hogy kizárólag az USB-re koncentráltam a tesztek során. Visszatérve a külsőhöz, a négy apró gomb segítségével a menüt, a 7 -féle digitális szűrőt, valamint két bemenetválasztót találunk. Akad itt még egy nem is rossz fejhallgató csatlakozó is. A távirányítón ehhez képest sokkal több a gomb, a némítás és a hangerőszabályzás mellett akár számot is léptethetünk, a Foobar pl. ezt támogatta is. De ha kedvünk tartja, innen menet közben is elérhetjük a digitális filtereket. Őszintén megmondva, én nem sok különbséget tapasztaltam közöttük, de ha választani kellene, talán mégis az „Optimal Transient”-nél maradtam, a meghallgatások is ezen beállítás mellett zajlottak. Kicsit visszatérve az USB kijáratra, azt érdemes megemlíteni, hogy asszinkron módon kezeli a jelfolyamot, azaz a számítógép szolgáltatta jelet egy átmeneti tárolóban gyűjti, majd saját maga, a belső órajel-generátorára támaszkodva újraütemezi azt.

Hallgassuk, mit nyújt nekünk az M-DAC, először PC-ről etetve:

A készülék telepítést nem igényel, a kizárólag zenehallgatásra használt Windows 7-es laptop magától értetődően ismerte fel külső hangkártyaként, a hosszas kísérletezésképpen beállított Foobar lejátszó (wasapi) szolgáltatta a zenét Fidelizer-el megtámogatva (az Audiophile beállítást használva. Akik nem tudják, ez a segédprogram optimalizálja az operációs rendszer beállításait, különös tekintettel a háttérben futó szervizekre, alárendelve az erőforrásokat a hangrendszer számára).

A „The Ray Brown Trio”-val kezdek, a Live at the Loa-ról a kedvenc számom a Summer Wind (16bit/44,1 kHz, saját flac fájl a műsoros lemezről). Elsőre mit ne mondjak, levesz a lábamról, nagyon meggyőzően hangzik a dob, kellően mélyre megy, saját DAC-omhoz képest részletezőbb, de mintha picit szárazabb is lenne. Úgy döntök meghallgatom az egészet, a végére érve nekem egy picit túl steril volt a produkció. Jöjjön a következő lemez, Chick Corea, „Return to Forever” vinyl rip albuma, amit 24bit/96 kHz-el rippeltek be, és ami fekete korongon az én polcomon is megtalálható. A bitráta meglehetősen magas, 2840 kbps, nem tudni ez miatt e, de meggyűlt vele az M-DAC baja: a kis kijelzőn folyamatosan az USB buffering jelent meg és néha bele, belepattogott valami a zenébe. A saját DAC-ommal ez a probléma soha nem fordult elő, kontrollként vissza is kötöttem. Egy kis pihenő és újraindítás megoldotta a problémát és szerencsére többet nem is jelentkezett. „Return to forever”: a fúziós dzsessz egyik remeke gyorsan és frissen szólal meg, a vibrafon gurgulázik, de tudom, hogy valami nem az igazi, a magas bitráta ellenére az M-DAC megmutatja a felvétel hibáit: picit mintha függöny takarná a részleteket, tudom, hogy menne ez jobban is az Audiolabnak. Megy is, mert kontrollként jön az amúgy nem túl zseniális Arne Domnerus „Jazz at the Pawnshop” felvétele, abból is a dzsesszklub hangulatát megidéző Limehouse Blues. Az APE formátumú felvétel 16bit/44,1 kHz-en digitalizált és a dac egyből megcsillogtatja erényeit. Tiszta, nyílt közép-, és magastartományával a legtöbb zenehallgatót azonnal levenné a lábáról. Én azonban, bár nagyon tetszik amit hallok, a térérzettel mégsem vagyok megelégedve, nem helyezkednek olyan jól a zenészek, mint ahogy azt megszoktam. De abszolút értelemben azért jól elvagyok, a produkció többi része kárpótol. Másra vágyom, jöjjön Paul Simon nemrég újrakevert lemeze, a Graceland (16bit/44,1 kHz) első száma, a „The boy in the Bubble” című. A dobok nagyon jól szólnak, a mélyeket valami fenomenálisan kezeli az M-DAC, de a magas tartományba sajnos némi agresszivitás vegyül. Számomra némelykor túlzó, amit művel, ezt az album harmadik számán is tetten érni, az „I know what I know” is a magasba húz, és ezen a különböző szűrők sem segítenek. Az alapkaraktere lehet ennek a dacnak ez, ami persze erősen függ a többi komponenstől, úgy néz ki, nálam ez a konstelláció jött össze. 

Jöjjön egy koncertalbum, Dire Straits, Alchemy (sima cd felbontás). Bemutatni gondolom nem kell, a banda legjobb koncertlemeze, kiváló hangmérnöki munka is egyben (akárcsak az előző Graceland lemez). Sajnos itt is kicsit kiabál, de a közepe és a mélye nagyon is rendben van. Ez az egyik leggyakrabban hallgatott felvételem, minden másodpercét ismerem. A felbontásban az M-DAC többet ad, mint az enyém, de a térábrázolással megint csak nem vagyok elégedett. Nem onnan és nem úgy jönnek a közönség reakciói, ahogy azt megszoktam (?). Knopfler is mintha nem azon a helyen állna, ahol szokott. Nem biztos azonban, hogy ez rossz, de hogy más, az biztos. mdac3Nagyon tisztán és élvezhetően szól ez a lemez, legyen szó a nyitó nótáról (Once upon a time in the west) vagy akár a Private Investigation-ről. Mielőtt rátérnék a hagyományos futóműves és cd-s meghallgatásra, felrakok pár eredeti, a Linn Records álltal készített FLAC-et, különböző felbontásokban. Itt azért érződik, hogy mennyire fontos a hangmérnöki munka, a profizmus, ezek nem otthon digitalizált felvételek! Dawn Langstroth „Highwire” című lemezéről a „Highwire Heart” ún. Studio Master felvétel, 24 bites felbontásban, 96 kHz-es mintavételezéssel tölthetjük le a Linntől, azon kevés kiadók egyikétől, akik ezt lehetővé teszik, persze nem ingyen. Langstroth hangja elképesztően tisztán lebeg, minden hangszer és hang a helyén van, fekszik is az Audiolabnak, hiba nélkül teljesít. Csak sajnos (és bár csak) nem minden felvétel ilyen... Váltsunk Laki Mera-ra, „The proximity effect” című albumáról a „The beginning of the Eden” szól, elég ritka együttállásban: 24biten, de csak 44,1 kHz-en. Friss, feszes a megszólalás, de picit steril és újfent szárazan szól. Nincs mese, most már biztosra vehető, hogy az M-DAC nem az a színezős fajta, de jól kell hozzá társakat (kábelek, erősítő, hangdoboz) választani. Ugorjunk megint, következzék egy tökéletes előadás, Randi Tytingvag Grounding című albumáról az „Impatient” című szám. Ez is 24/44,1-es felvétel és éppoly tökéletes, mint Dawn Langstroth-é. Nincs is vele semmi baja a dacnak. Szerencsére már van miből válogatni, egyre több a legálisan letölthető, megvásárolható felvétel, album. Az ezüst korong piaca haldoklik, napról-napra csökkennek az eladások, jó lenne, ha a kiadók is lépnének, és úgy olcsósítanák az eladásokat, hogy megszabadulnának a nyomdai költségektől...

Azért, akik a pörgetőjük mellé keresnének külső DAC-ot, álljon itt egy hagyományos, cd-s meghallgatás eredménye, összehasonlítva a PC-s „futóművel”. Hallgassuk, mit nyújt nekünk az M-DAC, másodszor DVD futóműről etetve:

Kezdjük ugyanazzal az albummal a meghallgatást, amivel a korábbi USB-s tesztet, a Ray Brown Trio „Summer Wind”-vel. Először szóljon a PC-ről a nóta, majd utána egy középszerű DVD futóműről, az SPDIF kijáraton. Hát, bizony bizony ez utóbbival jobban tetszik a dal, energikusabb a megszólalás, vibrálóbb a hangulat, a flac változatot hallgatva picit laposabb a dinamika, enyhe fátyol ereszkedik a színpadra. Nincs hatalmas különbség, de azért jól hallható. Egy-null a coax-nak! A következő album Louis Armstrong és Duke Ellington közös lemeze, a „Recording together for the first time”, arról is a kedvencem, a Duke's Place. Nem halogatom, itt is a DVD futómű nyer, mert USB-n kopogósabb a zongora és a trombita sem elég érces. Armstrong hangja viszont mindkét verzióban ugyanúgy zeng, de a helyzet egyértelmű. Kettő-null... Vajon tud javítani a Gipsy Kingssel az M-DAC USB részlege? Nem tud. Coax-on egyértelműen több a részlet, pengőbb a gitár, szebb és jobb a magastartomány. A Tampa című számnál mindez egyértelmű, eddig itt a legnagyobb különbség a flac és a PCM jel között! Utoljára szóljon egy kis Leonard Cohen, a legújabb, „Old Ideas” lemezről az utolsó szám, a Different Sides. Először laptopról megy a műsor, teljesen okés amit hallok, egészen addig, míg be nem teszem az ezüst korongot a futóműbe. A térérzet az egekben, a felbontás egészen jó, ezt a meccset bizony 4:0-ra az SPDIF kijárat nyerte.

Mit jelenthet ez? Mivel az ez utóbbinál használt zenei anyagot a teszteléshez használt CD-ről tettem át flac formátumba, lehet hogy a FLAC Frontend nem végzett elég jó munkát? Lehet hogy mégsem veszteséges a flac tömörítés? Vagy a Foobar lejátszó a ludas? A PC-s lejátszás mindig is sokismeretlenes egyenlet volt, hiszen annyi, de annyi mindennek lehet beleszólása a hangba, hogy a variációk száma végtelen. A fentebb leírt különbségek, eltérések messze nem olyan drámaiak, mint azt az írás sejteti, de mégis, valahogy érzékeltetni kell őket. Elképzelhető, hogy az M-DAC USB átalakítója nem sikerült annyira jóra, mint ahogy azt szerették volna, sajnos külső USB transzport nem állt a rendelkezésemre. A teszt végére egészen megkedveltük egymást az Audiolabbal, a vételár jól tükrözi az M-DAC képességeit, és lehetséges, hogy a soron következő firmware frissítés is javít az USB-s kapcsolat hangján. Mindenképpen számolnék vele ha 200-250.000 Ft környékén keresnék egy univerzális eszközt.

 

Audiolab M-DAC

Frekvencia átvitel: 20 Hz- 20 kHz (+/- 0,2 dB)

THD: RCA <0,002%, XLR <0,0008%

Dinamika: RCA >115 dB, XLR >122 dB

Csatorna elválasztás: RCA <-120 dB, XLR <-130 dB

Méretek: 59×250×252 mm

forrás: hifipiac.hu

Vissza